Keresztes pókember

A koronás keresztespók (Araneus diadematus) a pókszabásúak (Arachnida) osztályának a pókok (Araneae) rendjéhez, ezen belül a főpókok (Araneomorphae) alrendjéhez és a keresztespókfélék (Araneidae) családjához tartozó faj.

A koronás keresztespók hosszúsága eléri az 1,5 centimétert (Dél-Európában akár 2 centiméteresre is megnőhet), így Magyarország egyik legnagyobb pókfaja. Sötét-, vagy sárgásbarna potrohán húzódó fehér, kereszt alakú foltsorról ismerhető fel. A hím gyakran jelentéktelenül kisméretű, a nőstény viszont petékkel teli potroha miatt sokkal nagyobb. Potrohában lévő szövőmirigyekben termeli a pókháló anyagát. A mirigyváladékot a potroh végén nyíló szövőszemölcsökön keresztül bocsátja ki. A pók a hálót a lábai végén lévő szövőkarmok segítségével szövi.

A koronás keresztespók Közép-Európában mindenütt elterjedt, cserjéken, fákon, kertekben él. A keresztespókok általában hálójuk közepén ülnek, néha egy félreeső szögletben várakoznak a hálójukba repülő rovarokra.

Nyár végén, a csak 5–10 mm nagyságú hím óvatosan, egy beszőtt rovarral közelíti meg a nőstényt, és ezt az ajándékot addig cibálja, rezgeti, amíg a nőstény hajlandóságot nem mutat a párosodásra és közelében mozdulatlanná nem válik. A párzás villámgyorsan végbemegy. A fűben a nőstények több petecsomagot is készítenek, amelyet sárgás, vattaszerű szövedékkel burkolnak be. A szülők elpusztulnak, a fiatal egyedek kora tavasszal kelnek ki, fejletlen alakban telelnek át, és csak a következő év augusztusában válnak ivaréretté.

Kertünk vendége egy ájtatos manó

Az imádkozó sáska vagy ájtatos manó (Mantis religiosa) a rovarok (Insecta) osztályába sorolt fogólábúak (Mantodea) rendjéből, az imádkozó sáskák (Mantidae) családjából az egyetlen, Magyarországon is honos faj. Köznyelvi elnevezése („imádkozó sáska”) kissé félrevezető, mivel nincs közeli rokonságban a valódi sáskákkal; legközelebbi rokonaik a csótányok és a termeszek.

Tudományos nevében a Mantis szó jóst jelent: erre vonatkozik a Theokritosz által leírt „mantis ha kalamaia” kifejezést is, ami tulajdonképpen a nádszálakban ülő jóst, látnokot jelent. Az arab kultúrában azt tartják róla, hogy fogólábaival Mekka felé mutat.

Jól felismerhető megnyúlt előtoráról és jellegzetesen meghajlított első lábairól, amelyek tüskések és igazi fogókészüléket alkotnak. Leggyakrabban zöldes vagy barnás színű. Színezete e közhiedelemmel ellentétben nem függ össze a környezetében lévő növények színezetével, a színek kialakulása eddig ismeretlen.  Alakjának és testtartásának köszönhetően jól beleolvad a környezetébe.

A 6–7 cm hosszú nőstény zömökebb, nagyobb; potroha felduzzad a benne rejlő petéktől, a hím mindig karcsú, 4–5 cm hosszú.

Tápláléka elsősorban röpképes rovarokból áll – nagy étvágyú, kíméletlen ragadozó. Gyakran mozdulatlanná meredve, lesből támad (bár ilyenkor néha hosszú lábain „hintázni” kezd, hogy áldozata szélfútta falevélnek higgye). Előfordul az is, hogy óvatosan megközelíti áldozatát, majd ráveti magát. Mindkét esetben fogólábaival ragadja meg a zsákmányt olyan sebességgel, hogy azt az emberi szem nem is képes érzékelni.

Megfigyelték már, hogy bizonyos példányok kisebb gyíkokat, madárfiókákat is megtámadnak, és sikeres támadás esetén, fogyasztanak.

Számottevő ivari dimorfizmus nincsen, eltekintve attól, hogy a hímek átlagmérete kisebb, mint a nőstényeké. A párosodás nyár végén történik, a frissen kikelt állatok nagyon hasonlítanak a kifejlett imádkozó sáskára (de kisebbek és szárnyatlanok): kifejléssel növekednek. A nőstény néha (de közel sem mindig) felfalja hímet párzás után (kannibalizmus), de akár a nemi aktus közben is (a hím gyakran akkor is folytatja a párzást, ha a feje vagy más testrészei már hiányoznak).

Az imádkozó sáska gyakran megtalálható a meleg száraz, bokros-füves területeken, nagyon kedveli a dombvidékek déli fekvésű, napsütötte, de nem kopár oldalait. Megtalálható Közép-Európában, így hazánkban is, számos alfaja azonban szinte valamennyi kontinensen előfordul.

Házi rozsdafarkú szomszédságában (Phoenicurus ochruros)

Tavasz elején figyeltem fel, hogy minden reggel 4 - 5 óra tájékán valami madár zörögteti a csatornát a tető alatt. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen madár lehet, mert nem veréb volt, néha láttam az ablakom párkányára leszállni, de mire az ablakomhoz értem a fényképező gépemmel, arra mindig elrepült. Akkoriban építhette a fészket. Ahogy teltek, múltak a hetek észrevettem, hogy egy fekete, narancs sárga csőrű madár volt a rejtélyes vendég. De még mindig nem tudtam, hogy milyen madár és, hogy hol van, nem láttam sehol a fészket, de igaz nem is nagyon kerestem. De egy nap édesanyám, mikor jött be az udvarról szólt, hogy egy madárfészek van a szobám ablaka melletti gerendán. Gyorsan meg is néztem, ekkor jöttem rá, hogy nem képzelőttem. Azonnal készítettem is néhány képet a kis madarakról, meg az anyukról miközben etet. Van olyan fotóm is, amelyen jól látszik a kis madarak éhes "kis" szája, ahogy az eleséget várják anyjuktól. Még mindig nem tudtam, hogy milyen madár lehet, mikor édesanyám megkérdezte édesapámtól, akkor derült ki, hogy egy rozsdafarkú családról van szó. Nem elégedtem meg ennyivel, ezért rákerestem az interneten, hogy pontosan milyen rozsdafarkú. Nem is kellett sokat keresgéljek, mivel a jól ismert wikipédia enciklopédiában hamar rátaláltam, az én szomszédomra. Ki is derült, hogy egy házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) család költözött az ablakom szomszédságába. Kár, hogy nem vettük észre hamarabb, mint például abban az időszakban mikor kezdte rakni a fészket, vagy mikor az első tojást lerakta. Mert akkor hamarabb be tudtam volna kamerázni a kis családot. De nem baj, így is nagyon izgalmas felvételek születnek meg, remélem jövőre is ide fognak jönni és akkor hamarabb kirakom a kamerát, ha lesz rá lehetőség, de most csak ennyit, és végezetül egy kis videó az etetésről és néhány kép is. Remélem tetszeni fog!

  A kicsi rozsdafarkúak

Itt csak 2-en kérik az ételt

Anyuka épp az eledelt hozná, ha egy fotós szem nem bámulná

                                             
                                                      

         

És végül a videó: 

Hát "ilyen a természetünk ..." !